Állatkert az életemben.... zsiráf nélkül

Mivel mind a mai napig még nem sikerült átvinnem az új helyre a blogomat, így beírom, hátha...

http://zanz-makka-burok.blogspot.com/

zanz-makka-burok.blogspot.com/

Hátha vki tovább is olvasna...

Végre sikerült megszereznem a szolgáltatóm által küldött levelet. Rohantam a postára, persze nem én lettem volna, ha nem csinálok vmi apró bénázást, de végül a kezemben szorongattam a levelet!
Hazafelé menet olvastam a levelet, ami az elején sok-sok bla-bla volt. Második közepén végre kiderült, hogy mi a helyzet:

... Az Ön által megjelölt időpontok alapján sikerült beazonosítani az említett hívásokat. A beazonosított szám használójával éééé.hh.nn-án felvettük a kapcsolatot. (szerintem kiéhezve vártak már vmi felkérést) A használó nem tudott magyarázatot adni a hívásokra (hihi), és kifejezett kérdésünkre nem járult hozzá a hívószámának az Ön részére történő kiadásához. Azonban ígéretet tett arra, miszerint biztosítja, hogy a jövőben hasonló hívások ne ismétlődjenek meg. (A végén még unatkozni fogok)

Szóval hülyén hallok meg! Legalábbis ebben az ügyben!
Iziben felhívtam Ypszit, hogy tudassam vele mi a helyzet, közben arra is rákérdeztem mikor is hova is érkeznek. Majd hazaérkeztem, pakolásztam, Madmartigent is felhívtam, aki jókat röhögött a levélen és az egész eseten.

Persze van ötletem – mondom ez csak ötlet -, hogy mégis ki lehet, de ezt inkább még nem verném nagydobra, főleg, hogy ha még sem, akkor ugye alaptalan vádaskodásnak tűnne. ;)

Öt felé sikerült elindulnom, persze az eső még csak gondolkodott. PIM-be mentem, ahol egy magam nézelődtem. Majd elém toppant egy nagyon mosolygós lányka és kvízjátékot ajánlott fel pár költő életéről. Radnótit választottam. Persze az eddig bevált keresztrejtvény technikám, miszerint pár betűből kitalálom a megfejtést, itt nem jött be. Mert a lányka lazán rákérdezett azokra a kérdésekre amiket tudtam, de csak a szükséges betűt használtam fel a megoldáshoz.
Majd kértem egy újabb kvízt Radnótiról, cserébe mehettem a kiállítást megtekinteni és a kérdésekre választ találni.
Terembe belépve először meglepődtem, hogy pár "paraván" és ennyi? Aztán beálltam olvasni és megdöbbentem. Olyan apró dolgokat is bemutattak, mint bizonyítványok. Vagy vicces levelek az unokatestvérének.
Jó elgondolás volt, hogy a paravánok egy oldalán Radnóti életét mutatták be, a másik oldalon az adott korszak történését. Ismerősök, tanárok életrajzát is bemutatták, persze leginkább azok érdekeltek, akik a II. világháború alatt haltak meg bármilyen ok miatt.
Véginéztem a kiállítást, ekkor kezdödött a tárlatvezetés. Meglepően sokan voltak kíváncsiak a kiállításra. A hölgy aki vállalta az egy órás vezetést, kiderült, hogy ő állította össze a kiállítást. Hm, jó munka volt!
Idő után kezdtem unni a dolgot, így megvártam míg egy kedves hölgy elmászott a monitor elől, és rávetettem magamat. Miért is? Mert térkép volt a 30-40-es évekből! (gyengém, na!) A jobb felső sarokban pedig légi felvétel volt uebből az időszakból! Hm, nagyon jó volt!
Aztán még lehetett a bori munkatáborról is régi képeket nézegetni, majd a "mai" képeket nézegetni. (később kiderült, hogy 80-as években készültek a képek)
Még nézelődtem egy keveset, aztán átmentem a következő kiállító terembe.... Petőfihez.
Jó volt, na, de nem annyira, mint Radnótié. Persze az nagyon ott volt, hogy sikerült egy-két személyes használati tárgyat is bemutatni, illetve a világ több pontján kiadott Petőfi-köteteket.
Annyit hiányoltam, hogy a hozzátartozókról nem volt több információ, hogy mi történt velük. (oké, nem az ő kiállításuk, de pár mondat csak nem vágta volna őket földhöz, nem?)
Kazinczy nekem már nagyon "messzi" volt, lehet, hogy ott már fáradt is voltam.
Végül kinéztem a kertbe, ahol vagy esernyővel ácsorogtak a népek, vagy a fedezékben tolongtak.
Néztem még vásárfiát is magamnak, aztán inkább elindultam.
Elsétáltam a zuhogó esőben a Deákra, mondván ott van a Buda-járat, elvégre a Bajor Gizi színészmúzeumba szeretnék eljutni. Nézem a táblát, nem látom kiírva a múzeum nevét. Aztán megnéztem a kis füzetemet és meglepődtem. Mert oda nem egy múzeum-busz. Telefonos segítség nem jött be, így lemásztam a metróhoz és ott a nagy térképen megtaláltam a keresett utcát. Még busz is járt arra! Megnéztem, 112-es a Kálvin térről indul. Oké, akkor menjünk arra! Bolyongok az aluljáróban, és nem tudom, merre a buszmegálló, végül találtam egy nagy narancssárga táblát! Közlik rajta, hogy a 112-es az Astórián veszi fel az utasokat Buda felé. Király! Akkor caplatás vissza!
Néztem a táblát, mindjárt jön a busz. Addig nézelődtem. Jött is egy kis busz, felpattantam rá, erre néztem, hát nem 178-asra ugrottam fel?! Oké, Ferenczieken le és nézegetni a táblát, hátha megvilágosodom.
Jött a buszom, és lestem ki a fejemből, közben kapaszkodtam ám erősen, mert a buszsofőr eső ellenére is kegyetlenül hajtott.
Végre odaértem. Bemegyek, nézelődöm és csodálkozom! Hihetetlen jó hely, vhogy a légkör is varázslatos volt.... nekem!
Felmentem az emeletre is, ott is nézelődtem, mondjuk már a táncosoknál kicsit elfáradtam és ott már csak átsétáltam. Majd újra belehallgattam a beszélgetésbe, és rátaláltam Feketebárányra, vagy Lillre, vagy Rosmertára. Kinek hogy tetszik! :D
Beszélgettünk, aztán elindultunk a HoppArtosok után. Elvégre miattuk jöttem fel ide a város szélére. ;)
Beálltunk az egyik sarokba és vártuk a műsort. Hamar kezdödött is, csak megint sok ember gyűlt össze. Inkább úgy mondanám, hogy túl sok is, mert hasonló érzetem volt, mint az Öldöklő angyalon. Semmit nem láttam, és mindig láb alatt voltam.
Rosmertával ebben hamar meg is egyeztünk és megpróbáltunk halkan hangot adni abbéli kívánságunknak, hogy nem lehetne több turnusban előadni? Vagy csak nekünk újra bemutatni? Lelkesen tapsoltunk volna!
Szóval, Márkus Emíliát alakító szöszke lányka nekem kicsit túl hisztis volt. Vári-Kovácsból meg sokat nem láttam, így csak vigyorogni tudtam rajta, mikor papucsférjként kivonult.
Nóra Dia vitte a pálmát, legalábbis nálam, még akkor is, ha pár baki becsúszott. Rosmertával megállapítottuk, hogy sokat fejlődött, jó, hogy az Örkényben van.
Műsor után még nézelődtünk egy keveset a házban, aztán hazaindultunk sétálva. Közben persze meséltem az eddigi "kalandjaimról", amit nagy röhögéssel fogadott.
Végig villamosoztuk a fél várost, majd a Blahán leváltunk.

Végy egy adag palacsintát, ami már a füleden jön ki! (nem a minőség miatt, hanem a mennyiség miatt)
Végy pár darab piros pöttyöst. Hámozd meg!

És akkor jön a Barba-trükk! ;))))
Palacsintába bele a csokis rudat, oszt feltekerni és tálalni. Egész jó!

Kínomban találtam ki, kőc "mindjárt éhenhalok" állapotba hajszolta magát!

Miután A ma végre kinyögte, hogy nem tud jönni Múzeumok éjszakájára, így kicsit meglőve éreztem magamat.
Próbáltam elérni Madmartigent, akit csak munkában tudtam elérni. Sajnálattal hallotta, hogy nekem nem jutott társaság szombat estére. (mondanom se kell, neki évek óta ez az éjszakája előre le van zsírozva)
No sebaj! Majd megoldom!
Délután Makkával kint voltunk a Városligetben (ilyenkor áldom, hogy a fasorba jár a kőc!) és épp tartottunk a játszótér felé, mikor a Vajdahunyad vár tövében kacsákat keresve a várárokban Barátok közt forgatásába botlottunk. Ezt most szószerint kell érteni! Mert ahogy kerültük ki a biztonsági őrt, Makka majdnem hasalt egyet.
Lehet, hogy benne lesz Makka hangja abban az epizódban? Mert persze a legnagyobb csendben tette fel a szokásos kérdését: Miért? (kacsával kapcsolatos kérdését)
Átmentünk a kishídon, összevissza ugrált - tényleg lehet vmi rokoni kapcsolata a Duracell-nyuszival - aztán a kistónál teljesen megvadult.
Na jó, én is ludas voltam, mert közben telefonáltam hűséges mindenes szerelőmnek és feltettem neki a nagy költői kérdést, hogy vállalja-e a szoba álmennyezetének felvarázsolását. Visszadobta. Aztán még beszélgettünk, közben Makkát instruáltam, hátha rátudom venni, hogy a nagy faág dobálásban és kiskacsa nézegetésben bele ne essen a vízbe. (mindössze azért, mert akkor nem szedem ki, de közben a kőc sikító frászt fog kapni, mert vizes lett)
Miután enyhén leizzadva sikerült kiszednem a tó partjáról a gyereket, átjutottunk a zebrán is, és irány a játszótér. Útközben apróhirdetést fogalmaztam:

Keresem társam, aki elviselne egy nagypofás, néha szemtelen nőszemélyt egy múzeumlátogató éjszakára. Minden ellenkezést adj fel, úgyis arra megyünk, amire én mondom! Pl: Sziklakórház (ha bejutunk), Terrorháza (ha kibírjuk a sorbanállást), Bajor Gizi emlékház, PIM, stb.

Jelentkezést várom a "szerkesztőségbe", telefonszámomat meg kérjétek el TelefonBetyártól!

Ugye mondanom se kell, hogy nem a kisgyerekeknek kialakított homokozós-dühöngős részbe vette be magát, hanem a 6 éven felülieknek kialakított nyaktörő mászókát nézte ki magának. Persze segíteni kellett neki, de mikor végre lecsúszott a túloldalon a csúzdán, elégedett képét látva, megérte!
Aztán egy kis gerendán mászkálás. (előnyére vált, hogy táncolni jár, nagyon szépen végig sétál a pont lábfej széles fadarabon - ezt most azért mondom, mert látni kellett volna egy kislány kepeszkedését a gerendán!)
Kisebb harc után indultunk a troli felé, persze megnéztük a lufikat is (már látom, hogy mit kap névnapjára, de pszt! már felismeri az X betűt, a többi se várat magára sokáig!), meg mindenféle vásári bizbaszokat (jobb szó van rá?). Megnéztük a tavat is, ahol egy kacsa bent ült a hínárosban és pislogott ránk, majd ásított. Makka hihetetlen sok kérdéssel bombázott, örültem, ha pár kérdést meg bírtam válaszolni. Láttuk, ahogy szinte forrt a víz, mert vki bedobott perecdarabot és az apró halak versengve próbálták minél közelebb jutni a "nagyfalathoz".
Elindultunk a megálló felé, Makka vissza-visszanézett, és akkor megláttuk a víziszonyos kacsát! Kint ácsorgott a parton és leste az embereket. (többi kacsa bent a tó közepén nagy társasági életet élt)
Jött is a troli.... potló. Most már tudom, hogy hova tűntek a gyors 7-esek! 72-es trolinak álcázzák magukat!
Herminán leszálltunk és Makka vinnyogott! (ez nem újdonság, csak más volt) Megnéztem a lábát, és egy 10 Ft-os nagyságú vízhólyag éktelenkedett a sarkán. (na ja, kőfejű kisasszony nem akarta felvenni a zokniját)
Megnéztük, hogy mi újság a postaládámban.
Makka kérdése: Nekem nem jött levél?
Miért, kitől vársz levelet?
 

Most az egyik feszültségforrásom a lakásom. Aki tudja a történetét nem csodálkozik, hogy vagy hanyagolom, vagy mielőbb túl akarok adni rajta, de hogy ott éljek, az kizárva!
Nos! Épp titkos terveket szővegetem, mikor anyám telefonja csöng. A szomszédom hívja. Na gondolom végre nekiállnak a gázvezetéket preparálni! Épp itt az ideje! Erre nem szól bele!
Aztán megint cseng a telefon.
Végre bele is szólnak, majd anyám átpasszolja nekem.
Kisebb értetlenkedés után kiderült, hogy egy ingatlanos érdeklődik a lakás iránt. Másnap 10-re megbeszéltük az találkát.
Másnap 10....
Ácsorog egy épp az érettségiről szabadult gimnazista srácnak álcázott humanoid a kapuban. Megszólítottam, közben magamban mosolyogtam. Aztán kölcsönös bemutatkozás és megmutattam az objektumot.
Enyhe hátrahökölés volt az ellenfél részéről.... Ja! Elfelejtettem kitakarítani, felrakni a szobába az álmennyezetet, és még az építkezési szerszámokat elpakolni, berendezni a lakást az alatt az idő alatt, amíg előtte való napi beszélgetésünk és a találkozásunk között eltelt.
Szóval mivel a testbeszéde a srácnak sokat elárult, hát inkább nem húztam az időt, belecsaptam a lecsóba. "Hány százalék a jutalékuk?" Srác helyből ledöbbent. Majd kezdte a cég története elején. Anyám! Újabb kismese! (közben az ingatlanos kiskatalógust olvasgattam és igen koncentráltam, hogy jó helyen ühümözzek)
Próbált kérdezgetni, mire irtó akadozva bírtam okosakat kinyögni. (mi van velem? oké, nem vagyok Ypszi, de azért nekem is jó tud lenni a lepénylesőm. Miért nem lehet tortaleső? Vagy pizzaleső?)
Kicsit még poénkodva meséltünk, aztán kidobtam.
Ja, és még postám se volt. :(
Olyat ígértem, hogy szeptemberre szeretnék elköszönni a lakástól, de ugye addig még csinálnom is kell vmit. Szóval házi feladatom is van a szünetre. :P
 

Miután ugye megtettem ama lépést, hogy az általam ismeretlen személytől (még ha halványan sejtem is, hogy ki lehet az, arra nincs garancia, hogy valóban ő az) ismeretlen számról kapott hívásokat szeretném kivizsgáltatni a szolgáltatóm által, kaptam egy levelet eme cégtől.
Szó se róla, a májusom kissé összefolyt, így olyan csekélység, mint postaláda ürítés eszembe se jutott. (hogy ezért mit kaptam Ypszitől!) Így mikor észbekaptam, egy második értesítőt találtam a ládában! Nosza, futás a postára, hátha! Ott elhajtottak, hogy már egy hete visszaküldték a cégnek. Talán ott próbálkozam!
Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol elpanaszoltam a bánatomat. Kemény 8 percig várakoztam és hallgattam a béna zenéjüket, mire előkerült ismét az ügyfélszolgálatos hölgy. (olyat már nem említek, hogy helyből letegezett - hé, nem a négybetűs bútoráruházban vagyunk!) Mondta, hogy fáradjak be ahhoz a bolthoz, ahol a faxot elküldtem és küldjek egy újabb faxot, hogy a levelet újból küldjék ki a címemre.
Bementem a boltba, persze a múltkori ügyintéző sehol. Egy kedves hölgy először nagy szemekkel nézett rám és eleinte kissé elutasítóan próbált hamar lerázni és próbált rábeszélni egy ingyenes számcserére, végül az egész történetre annyit jegyzett meg:
- A kedves kollega miért nem vette fel ott helyben a telefonon keresztül ezt a kérést?
Majd kerített papírt és tollat és annyit kért, írjam meg ezt a faxot. Megtettem. Másik kedves kollega meg elküldte. Na most figyelek és ígérem nézem a postámat! (mert nem akarok hüjén meghalni!;))) )

 

Én gyanútlan állat! Merengek a gép felett, mert nem sikerült telepíteni a munkához egy fontos progit, mikor bejelentkezem msn-re. Hátha tudok vkitől szakmai tanácsot kérni. Erre rámtalált Noámi.
Semmi köszönés, belecsap a lecsóba. (megjegyzem halkan mióta felvettem - vagy ő vett fel, fene se emlékszik rá! - nem beszéltünk még egymással)
Megemlíti, hogy Anit lett a cserkészparancsnok abban a csapatban, ahol anno egy örsbe is kerültünk. És eme személy szeptemberben csapattalálkozót szervez, mert 20 éves a csapat.
Néztem ki a fejemből, és gyanútlanul megkérdeztem: Anita? nem emlékszem ilyen emberre.
Noámi közli: Anna, az Anti a bátyja.
No erre nekem még nagyobb köd. Aztán csak annyit bírtam kinyögni: Aha. (értse ahogy akarja, úgysem használja ki még az átlagos ember agykapacitását sem)

Makka a táncon való részvétel után (igen, így hosszabb, de lényegében ez az igazság, mert Őkőfejűsége egy mozdulatnyit nem volt hajlandó moccani egész óra alatt) Katával kint állunk és értetlenül állunk a jelenség felett, mikor Őfelsége előkerül és sugárzó arccal megkérdezi:
- Anya, adhatok a barátaimnak a csokiból?
- Milyen csokiból?
- Hát... a tiédből!

Múlt héten Makka azzal sokkolta a családot, hogy felgyógyulva végre elmehetett táncolni.
Ezalatt az idő alatt a dolgomat végeztem, néha egész hajmeresztően.
Anyám telefonál az egyik telefonomon, mivel épp nem bírtam felvenni, mert az egyik fülemen a bolt telefonja, a bodé előtt kilométeres sor áll, hát alig pár perccel később a másikat is megcsörgeti! (vhol elhagytam a logikáját a dolognak!)
Végre mkit elintézek, visszahívom. "Jajj, a gyerek nem akar bemenni táncolni és itt állunk, és nem tudom, hogy mit csináljak!" (pánikroham szaga volt....) Gyerekkel beszéltem, aki közölte, hogy ő fáradt, és ezért nem akar táncolni..... bent a teremben, mert egyébként a folyosón végigpörögte-ugrálta az óra időtartamát.
Otthon beszélgettünk erről, ő nem akart táncolni, mert nem lehetett a szép, új, rózsaszín ruhájában, hanem a jelmeznek kijelölt ruhájában kellett volna lennie.
Hétfőn apja ment érte, aki már tudott a szabotázsról. Így a gyereknek is jó legyen, apja bevetette a legvégső fegyvert: Aleszja Popovát. Aki nevezetesen pont Makka egyik csoporttársának az édesanyja.... és egyébként Kossuth-díjas balettművész. ;)
Lészi beszélgetett Makkával, hogy bizony ő is szokott félni fellépés előtt, az nem baj!
Lánykát nem hatotta meg, ő ragaszkodott ahhoz, hogy nem fog táncolni. Pedig apjával már olyan szerződést is kötöttek, hogy nézők nélkül táncolni fog.
Megérkeztem, Makka mutogatta apjától zsákmányolt pónikat és a Kalocsáról vásárfiaként hazajövő mézeskalácsokat. (persze nem ehetőek, mert dísztárgyként lettek eladva)
Végül bepofátlankodtam Makkával a terembe, és leültem az ajtóhoz közel... többiek a táncot mutatták be, irtó édesen.... lányom a lovaival volt elfoglalva. Persze idő után a többi kislány is megnézte az avangárd színű patásait, alig bírtam visszaterelni az érdeklődöket a gyakorlathoz.
Szünetben kértem Kata nénit, hogy ő is beszéljen a lánnyal. Második részben Makka ismét nem akart táncolni, tovább játszadozott a lovakkal. A végére már majdnem bőgtem annyira ideges voltam. Óra után Makka kivonult, mintha ő is részt vett volna az órán. Iziben visszahajtottam, persze mindent megpróbált. Végül nekünk is sikerült két percre lefoglalnunk Kata nénit.
Hm, lányom nagy stratéga, mert ott megígérte, hogy megy majd táncolni. Meglátjuk!
Legfoglaltam a jegyeket, aztán telefonálgatásba kezdtem, hogy a versenyzőimmel közöljem, hogy mikor és hol lesz az előadás. Majd elolvastam az emiljeimet, ahol Ypszi jelezte, hogy ő is jönne... ha nem gond.
Makka már az ágyban, de még nem aludt. Utolsó aznapi kérdésként feltettem neki a nagy kérdést. A válasz abszolute pozítiv volt... na, ennyire nyerő nála Ypszi, de egyikünk sem tudja, hogy miért!
Így most várom a holnapot, mikor megyünk táncolni, aztán meg a jegyekért... ha még meg vannak.
 

Látszik, hogy vmi gyötör, foglalkoztat. Mert amint ágyba kerültem, álmodtam, és még emlékszem is rá!
Ideállal álmodtam. Fogta a kezemet, egyszerűen nem akarta elengedni. Mindenhova magával cipelt, pedig már jelmezben volt.
Aztán elkóboroltam a házon belül (vagy színházon belül) és a színpadot néztem. Volt vmi vásári díszlet volt, tiri-tarka színekkel.Ekkor gondoltam arra, hogy akkor most indulás hátra.
Mentem én, már az ajtónál voltam, erre nem becsukja az ajtót az orrom előtt az Író nő?!
Így a továbbiakban lemaradtam a kézenfogásról. :(

Makka már pizsamában, vergődik az ágyon.
- Anya, hozzál vizet.... mert mindjárt kihalok!

Nem tudom miért, mostanában merő idegzsába vagyok (ha már merőkanál nem lehetek), így minden apróságot rosszul reagálok le. (volt már ilyen a történelemben!)
Talán a jóhangulatomhoz az is hozzájárult, hogy Makka reggelre nagyon köhögősre vette a figurát, és ezért anyám a tőle megszokott kedvességgel lehülyézett, hogy miért akarom bevinni az óviba. Annyi érvem volt, hogy anyák napi ünnepség lesz az óviban, és Makka már nagyon beleélte magát, hogy szerepelni fog! Ja, nekünk meg temetésre kell mennünk.
Végül otthon maradt a kőc, ami mindjárt úgy nyilvánult meg, hogy távirányítót megszerezte két köhögés közben és a "mesekapcsolóval" a kívánt csatornát elérte. (mondanom se kell, hogy azóta csak az megy! még jó, hogy 20:00-kor vége az adónak!)
Kapott reggelit, így még csöndben is maradt egy darabig, addig kaptam egy kevés időt, hogy még pihenjek.
Majd anyám idegroham hatása alatt elvonult a temetésre. Mi pedig otthon elfoglaltuk magunkat. Makka építkezett, én meg a neten kóboroltam.
Kíváncsiságból ránéztem Ypszi blogjára is. Némá', él! És még ír is! És volt Pesten is! (kisördög üvöltözött a fejemben mindenféle kigyót és békát - majd abba hagyja!)
Közben azon gondolkodtam, hogy nem lesz adóbevallásom, akkor ilyenkor mi van? A büntetést nem tudom kifizetni és nem is akarom... ergo, csendben maradok, lapítok és megpróbálok kevésbé bűzölögni, mint a barna paca a pelenkában.
Anyám előkerült, nekem is indulnom kellett a munkába. Beérek, volt pár vevőm, aztán csak néztem ki a fejemből.... és kihasználtam az alkalmat, hogy emilezzek.
Csöng a telefonom! Méghozzá Mr. Bean röhögésével, ez csak egy ember lehet! Ypszi!
(Milyen legyek? Morc? Életvidám? Éticsiga mobilizált házában?) Felvettem... beleszóltam... gyanakvóan...
Szóval, Ypszi gyorsan bocsánatot kért, hogy eltűnt jópár hónapra, és az adómról kérdeződösködött, majd leboltoltuk, hogy este megcsinálja. Aztán még sikerült másfél órát beszélnünk több részletben (elvégre a napi karakterét le kell neki beszélnie! meg már régen is beszéltünk!).

Aztán lehet, hogy csak a Loreena Mckennitt koncert miatt hívott fel! :P Igaz, ebből másnap lett egy kevés keveredés, és még a megoldása rám vár.... de ez az én harcom, megoldom!

Hazaérek, telefonjaimat töltöm (a kis bénák, nem bírják a kiképzést), aztán gyógyszertárba is elvonultam, majd felhívtam Ypszit, hogy akkor tőlem fáklyás menet, indulhat az adóbevallás... 10 perc múlva jött is a kakaskukorékolás (milyen régen hallottam már!), hogy elküldte az Apeh felé. 2 perc múlva a válaszomra megint kakaskukuriku (kezd tényleg visszatérni az élet).

Szóval így lett megkerült az ősrégi barátnőm. :D
 

Mint mostanában dívik nálam, hiába foglaltam le a jegyemet, nem mentem érte, hanem csak előadás előtt fél órával vettem fel. Persze azért előtte - nem én lettem volna, ha másképp csinálom -tettem egy félig felesleges kört. (mondom, csak félig)
Mert! Munkában - hiába csak négy órás - meleg is volt és kellett ám inni vizet. Ráadásul szelektíven gyűjtöm az ásványvizes palackot, így megsétáltatom fél városon át az első - általam ismert - gyűjtőig. Persze ehhez egy egész háztömböt kerülök még. Elvégre időmből kitelik!
Ahogy sétálok az egyik utcában felnézek Ideálhoz. Némá' többen is kint állnak és vmit csinálnak. Aztán megjelenik Ideál feje és felém fordul. Majd eltűnik, hogy másodperc múlva megint előtűnjön. Ekkor már jobban kihajolt és a két kint álló nőhöz szólt vmit, akik egyemberként moccantak meg és mentek az ablaka elé, cigiket eltartva. (még mielőtt vki félreértené, az ablakok előtt egy párkány fut körbe, oda ki lehet állni, egyébként olyan mint egy végtelen hosszú erkély) Inkább eltűntem és felvettem a jegyet. Persze kártyával fizettem! Mire a szolgáltató kegyeskedett engedélyezni a tranzakciót, már méteres sor kigyózott mögöttem! Menekültem kifelé.
Kint ácsorogtam és nézelődtem! Néha felnéztem, hátha, aztán 45 felé bevonultam.
Beszélgettem egyszem férfi ültetővel, aztán átigazoltakkal találkoztam és velük beszéltem.
Közben megnéztem, hogy mégis hova szól a jegyem és nagyon lekonyult a fülem, hogy a 4. székre. Nagy bátran beültem és csak vártam és vártam, hogy elkezdődjön az előadás.
Annyit láttam, hogy sötét függöny mögött, vki fehér ingben mászkál. Majd oldalra fordultam és rendező urat láttam amint nézelődik igen zord arckifejezéssel.
Lassan kezdett a nézőseregnek is feltűnni, hogy késik a kezdés. De aztán belecsaptak a lecsóba!
Vidékre Igazolt nagyon jó volt, feltűnően jó volt! Na! Nagy Állatbarát is jó volt, de mint mindig most se tudott sokat csillantani magából!
Ideál? Hm, közeledik a nyár! Érződött! Baki-hegyek! Néha már attól féltem, hogy teljesen le fog fagyni! De nem! Ügyesebb ő annál! Vagy csak rutinosabb...
Szünetben Egyszemmel egyezkedtem, így megpályáztam a pótszéket.... (hogy miért nincs már névre szóló pótszékem?!) Aztán még beszélgettem egy keveset, majd kivonultam a színház elé levegőzni.... tényleg jó idő volt. Amint ott nézelődöm.... bámulom a népet, hát nem ki néz Ideál? Kezében a szokásos, elmaradhatatlan telefon! Nézelődik, majd lenéz felém, aztán eltűnik. Nézelődtem én is, aztán még ismerőst is felfedeztem a tömegben. Végül bevonultam és falhoz állítottam magamat. Leboltoltam a sorban ülő két nézővel, hogy stipis-stop enyém a pótszék, mire kegyetlenül kedvességgel próbáltak ötleteket adni, hogy még hova kéne ülnöm, hogy biztosan jól lássak. Nem akartam bunkó lenni, de egy mondattal elintéztem, hogy majd megoldom magamat, elvégre nagykislány vagyok, vagy mi a szösz!
Bevonulás, elhelyezkedés, tömeg már szépen ül és vár, oldalra nézve kit látok? Rendező úr ott áll mellettem! Rá nem mertem nézni, mert még mindig mord volt! Kezdés előtt 4 idősebb hölgy esett be, akik persze legbelül ültek. Így a sort felállították. Rendező úr az orra alatt motyogott vmit, aztán ő is elcsendesedett.
No, mit mondjak? Féktelen jókedvűek voltak mint az előadók, mind a nézők! Nyíltszíni tapsot kapott az Igazgató úr! Láttam már párszor a darabot, de ilyet még nem tapasztaltam!
Mondjuk azt sem, hogy a rendező úr egy szerencsétlen köhögőre rászóljon - nekem kissé bunkónak tűnő hangsúllyal.
Igen jól sikerült az előadás. Kegyetlen tapsot kaptak!
A nézőtéren már égtek a lámpák, a szélén ülő nézők már ugráltak fel a helyükről a kitartóbbak még mindig tapsoltak, persze, hogy függöny fel és újabb meghajlás. Előlem már a népek kiszívárogtak oldalra és ott ácsorogva tapsikoltak. Így még jobb "rámlátás" keletkezett. Persze Ideál szépen ki is nézett.
Aztán rohanás ki a - majdnem mondtam, hogy a kabátokért - színház elé. Népek jönnek kifelé, áramlik, én meg bambulok ki a fejemből. (talán fáradt lennék?)
Aztán várakoztam még egy keveset, majd elindultam hazafelé. Megtaláltam a lovat is, meg egy-két számomra hasznos kirakatot is. Azt is nézegettem, majd egy kerti szerszámokat is áruló boltot találtam. Nincs is szebb, mint rusztikusan dekorált kerti kézi készülékekkel játszadozni a balkonládákban! Meg kerámia órát is találtam. Meg volt vmi vadkacsa is, de hogy mi az már nem jutott el a tudatomig!
Erre nem ekkor megy el a hátam mögött! Felcsapott fejjel végigvonult a kisutcán. Majd kikerült egy nénit a kutyájával együtt és bepakolt a kocsijába.Aztán megvárta, hogy elkotródjak az utcából és csak akkor indított.

Makkával az utolsó operaházi bérletes előadásunkra készültünk. Persze nem akar menni, inkább otthon maradna a pörgös ruhában. Vhogy sikerül elindulnunk.... persze késve. Induláskor apafej telefonál, hogy tudja már hogy hova kell menni a nagymama temetésére. Persze csöppet morcos a fejem, de ez most nem zavarja.
Bkv most vmit tudott, mert pikk-pakkra minden jött. Hamar megérkezünk, felrohanunk, majd leülünk a helyünkre és csendben körbenézek. Még igen hiányos a III. emelet. Jönnek még a sorunkba is.
Előadás elkezdődik, lesem a táncosokat, hátha vkit felismerek. Sikerült elsőre beazonosítanom Bajári Leventét. Hej, engem már néhány mozdulatával elvarázsolt, pedig még nem mutatta meg minden lépését.
Kerényi-Miklós Dávidról csak annyit, hogy amit előadott a cipővel, azon igen csak elkerekedett a szemem, pedig már láttam pár Sylviát.
Nevezetesen: spiccen állásból felugrani, és nem egyszer! Ja, és spiccre érkezni! uff! Nem semmi ez a gyerek! Az ugrásait már meg sem említem, mert aki csak egyszer is látta, hogy mit művel a Hófehérkében, az tudja, hogy miről van szó!

Persze gyerekelőadás, de azért a szülők is odatették magukat!
Még nem számoltam meg, hogy hány tiltótábla van kirakva, de hogy emeletenként jónéhány, és köztük a fényképező gép pirossal áthúzva, biztosra veszem!
Erre az egyik termetes anyuka nem álltal 3x is fényképezőgépet kattingatni, persze vakuval!
Szünetben finoman bemoszeroltam őket, de az ültetőnéni sem volt ettől jó hangulatban.

Makkának tényleg érik a fülészeti vizsgálat, mert nemes egyszerűsséggel mindig visszakérdez. A kentaurral való táncnál majdnem közelharc ment köztünk, hogy végre ne járjon a lába - és ne rúgja hátba állandóan az elöttünk ülő apukát - + még meg is értse, hogy mit suttogok a fülébe.

Szünetben sikerült bérlettájékoztatót szereznem, és amíg Makka tömte magát keksszel, addig áttanulmányoztam a füzetecskét.
Pont a 4-5 éves korosztályra nem fektettek nagy hangsúlyt! Nekik még tényleg nem kell 6 előadás. Mert szerintem a két előadás kevés, mondjuk az meseopera, de hogy balett-bérletet nem állítottak össze óvisoknak, hááát rágalom!

Második felvonásban próbáltam lekötni Makka figyelmét, kevés sikerrel, így kialakult az a helyzet, hogy a lány fél cipőben nézte az egyik jelenetet végig, mert le kellett vmiért venni a cipőjét.
A fináléban meg vmiért nem láttam Levente nagy ugrásait, vhova elkobortak a gondolataim.
Hihetlen sok tapsot kaptak a szereplők! Tsygankova Annának még egy gyönyörű csokrot is bereptettek a színpadra. Makka mindjárt kérdezte is, hogy miért kapta?
Aztán lementünk a "ház" elé, hogy Nanát megtaláljuk, de mivel sem ő, sem aptyúk nem volt sehol, hát elsétáltunk a művészbejáróhoz. Vártunk a tömegben, mikor Seregi mester kijött, és nem sokkal aptyúk is megjelent szakadt munkásnadrágjában. (pedig a színpadon nagyon kis fess jelmezben rendezkedik) Gyors mosdólátogatás, addig Makka apjával közösen kifosztották a kekszraktáramat. Majd kimentünk és végre megtaláltuk Nanát is. Lány nem akarta elengedni az apját, és mivel nekem indulnom kellett, hát ott hagytam őket.
 

Nem elég, hogy késve indultunk az óviba (ezzel is szegény gyerek veszít, mert nem kap reggelit), még a buszon is sokan voltak. Így beálltunk a forgóba. A szokásos felállásban: lovak kézben (szigorúan párosával), másik kézzel kapaszkodva a rúdba, anyának támaszkodni, anya kapaszkodik és félkézzel fogni a gyereket (fifikásan kell, mert Makka lázadó 4 éves korát éli). Szóval haladunk az első megálló felé. (Gyors volt az istenadta, tehát egy megállót épp kihagytunk.) Egyszercsak egy nagyobb fékezés, majd hosszabb fékezés (ekkor már dőltem én is), majd egy bődületes nagy fékezés (olyan repülős, kapaszkodó-elengedős) mindenki dőlt egy hatalmasat, nekem meg csak az jutott eszembe, hogy némá' még mindig kapaszkodom, csak többen ne essenek rám, mert akkor menthetetlenül eldőlök. Aztán megálltunk! Kinéztem az ablakon és egy sötét kocsit láttam, amint az eleje összetörve - ja, és keresztbeáll a Thökölyn, ergo épp Újpalota felé akart indulni, csak a dög 7E nem legázolta? - és nagyon csendben száll ki belőle egy férfi, aztán egy testes nő a kicsi gyerekkel. Ekkor szóltam be, hogy na a majomparádé, aztán meg "kicsi gyerekkel? szép!" (gyerekülés hiányára utaltam, de az értelmetlen tekintetekből ítélve ez nem mkinek jutott el az adrenalinnal túltöltött agyáig)
Ekkor jutott eszembe, hogy hol a gyerekem? és mi van vele? (Amit először megláttam egy kobór fél pár papucs volt - kezdtem úgy érezni magamat, mintha egy terrortámadás túlélője) Csórikám a combomhoz volt passzírozva, és eddig se kicsi szeme most épp levesescsésze nagyságúra kimeredve. Harmadszori kérdés feltevésemre sem válaszolt, ekkor már kezdtem kicsit bepánikolni. A gyerekre eső férfi, látva, hogy mi a helyzet, gyorsan bocsánatot kért tőlem is, és a gyerekhez is leguggolt és tőle is bocsánatot kért. Ekkor kezdett el Makka csendben sírni. Így gyorsan leguggoltam és átöleltem, majd amennyire tudtam, körbenéztem és a gyerek letipró szintén guggolt.
Aztán a vezető bemondta, hogy az első ajtónál szálljon le mki, mert innen nem megyünk tovább - hogy én miből gondoltam, hogy nagy fék és megyünk tovább? - persze, volt aki mindjárt nekiállt furakodni, mert a többiek nem mozdultak olyan lendületesen, mint ahogy szerették volna. (Én addig csendesen remegni kezdtem, yeah, adrenalin dolgozik!) Aztán mi is leszálltunk, - akkor kért épp bocsánatot egy nőtől és férfitől a buszvezető, akik a sofőr ajtajában álltak és vmi személyit vagy lakcím kártyát adtak át a betétlaphoz (minden elismerésem a vezetőnek, mert elég higgadt volt a hangja), - kimentünk a járdára, bár ott is voltak autók, így még jobb volt, hogy az ijedt gyerek a kezemben volt. Így sétáltunk a Hungária felé, közben megbeszéltük a történteket. Makka persze a kocsit védte és sajnálta.
Beálltunk a megállóba, pár perccel később jött is egy 173E, amire felfurakodtunk és még helyet is kaptunk. Persze a trolin is ücsörögtünk, annyira, hogy majdnem fennmaradtunk, mert elgondolkodtam nagyon a történteken.
Negyed 10 volt, mire beestünk az óviba. Gyorsan ecseltem a történteket, majd gyereket behajtottam. (ja, fényképeket is nézegettem a srácokról, persze a kölköm egyik képen se hajlandó mosolyogni, csak vmi törpe szájhúzásra volt kapható)
Aztán hazamentem és az egyik adón légikatasztrófákról szóló dokumentumfilmet néztem. (hát normális vagyok?)
Idővel elhúztam dolgozni, ahol az utolsó vevőmet lazán több visszajáróval jutalmaztam meg. (Nem mentegetem magamat, de bezavart) Így most nagyon nagy gondban vagyok, na jó, nem annyira, de ilyet még nem csináltam.

Makkával nézzük az egyik mesét, ahol a narrátor azt ecseteli, hogy az egészség minden pénzt megér. A lyány ebből csak annyit szűr le, hogy a napon pirosra égett egér rosszul van. Mesének vége, majd Makka közli:
- Milyen jó, hogy én nem égek ki.... mert mindennap kapok vizet.

Öt hónap után végre találtam munkát. Persze csak egy hónapra, és semmi világmegváltási feladat nincs a munkakörömbe leírva, szóval nyugdíjas munka.
Annyi a szépséghiba, hogy délutáni munka, de kicsivel több konyhapénzért ennyit bevállalok. Így kőcért nem tudok menni, max. az ukázt tudom kiadni mind az óvónőnknek, mind a gyerekbegyűjtőnek.
Makka beadva, faliújságra ránézek, és ledöbbenek!
Anyák napi műsor délután 16 órakor! kezdődik. Oké, hogy szombaton, de akkor is.
Persze első felindulásomban magamba zuhantam, hogy már megint lemaradok a gyerek előadásáról (pedig lesz, mert súgva szavalni kezdett az este) és mindez azért, mert végre dolgozom. (óvást nyújtanék be!)
Aztán meg azon morogtam, hogy ki az a mai rohanó világunkban robotoló anya, aki 3 óra magasságában feláll, mondván megy a magzatja óvodai ünnepségére? Ezt az "átkosban" (vagy hogy híjják a népek), lazán meg lehetett tenni, de most? Tavalyi munkahelyemen ott haraptak volna keresztbe, ahol a legvastagabb vagyok. (nem Ypszire gondoltam)
És mivel önértékelési problémáim vannak, hát persze, hogy belelovaltam magamat a rossz anya kategóriába.
Ja és mire odaérek, még a legrosszabbul sikerült sütiket is felfalják kínjukban a népek.

Folyamodványa az esetnek

Bitang lazán benéztem a témát, nem szombat, hanem szerda, de a többi stimmel.

Megkérnék minden kedves versenyzőt, hagyja meg nekem az éjszakát és ne zaklasson telefonhívásaival!

1. Én vagyok a tök, hogy miért nem kapcsolom ki!
2. Ki a bánatnak jut eszébe hajnali fél 2-kor felhívni? Ennyire perverz ötlet, hogy bájosan bamba, átlagos reakcióidőmön túli reagálásomat hallgassa a legegyszerűbb kérdésekben?
3. Ja, és az csak hab a tortán, hogy ismeretlen számról.

Épp elaludtam és még álmodtam is vmit Madmartigennel és egy hegedűvel kapcsolatban, mikor a telefonom énekelni kezdett. Persze mire a telefonhoz értem, már teljes hangerővel énekelt, így csak lestem ki a fejemből, és azon gondolkodtam, hogy hogyan kéne elkussoltatni, mert a kőc már mocorogni kezdett. Így gondoltam vhogy lenyomom. (Összecsukhatós modellt!? Azt még nappal sem lehet!)
Végül odajutottam, hogy akkor felveszem. De! Kicsúszott a fedlap az ujjaim közül és
villámgyorsan (legalábbis nekem annak tűnt) a kiindulási helyére visszatért. Ennyit erről!

Az eset folyamodványa

Másnap este "csak" fél 1-kor jött a hívás. Persze felvettem, de nem szóltam bele (lányos zavaromban még ezt is elfelejtettem), így hallgattam, hátha vmit megtudok a hívóról. Mivel semmi kommunikáció sem kezdödött, hát letettem. 2 perc múlva megint csörgött a telefonom. Megint nem szóltam bele. Ismét nagy csend mindkét oldalról. Aztán vmi mocorgás és utána vmit susogott a hívó. (talán a nevemet, de nem biztos) Végül letettem és ennyi. Persze aludni nem tudtam, csak zakatolt a fejemben a sok gondolat. (milyen vircsaftot tudnak csinálni!)
20 perc múlva megint csörgött a telefonom! Na most vmi nagyon frissre sikerült hanggal beleszóltam, aztán csak hallgattam. Végül kiköltöztem a fürdőszobába és a lehajtott wc-deszkán ücsörögve néha a helyzet abszurditásán vigyorogtam.
Aztán anyám megtette a szokásos éjszakai járatát, így kiszorultam a fürdőszobából. És összeszedtem minden - még nem alvó - bátorságomat és megnyikkantam. (még sajátmagamnak is idegen hangon) Közöltem a hívóval, ha arra gondolok, akire, akkor csak bólogasson nyugodtan, aztán jó éjszakát kívántam.

Folyamodvány II.

Hajnali 5:19-kor csörgött megint a telefonom. Annyi erőm volt, hogy felvegyem, aztán csak pislogjak a szürke világba bele. Majd fél perc múlva leraktam. 5 percig még morogtam magamban, hogy ki lehet ilyen kedves, hogy hagyott 4 órát aludni? Majd beájultam.

Folyamodvány folyamodványa

TelefonBetyárom most egész "emberi időben" hívott, "csak" 3/4 12-kor hívott, így szinte már rutinból kivackoltam a fürdőszobába és kucorogtam a lehajtott wc-deszkán. Persze most se szólt bele senki, nekem az egészen egyre nevethetnékem támadt, mert közben olyanok jutottak eszembe, hogy "na, a CIA ezzel a beszélgetéssel sem tudna mit kezdeni!"
Aztán vmi mocorgás féle kezdődött a túloldalon, majd vad sóhajtozás. No itt rövidre vettem a "beszélgetést". És ennek örömére - és Madmartigen előzőleg adott tanácsára - kikapcsoltam a gépet.

Folyamodvány folyamodványának folyamodványa

Miután másnap Largonak is - nagy a Rokonylelkeim száma - ecseltem a témát, adott egy igen hasznos tippet. Nevetesen csak mint megfélemlítés miatt nyögjem be, hogy már a rendőrség is beszállt a buliba.
Délután Madmartigennel találkoztam és a szolgáltatómnál bejelentettem a kései hívogatomat, ahol helyből léptünk is az ügyben. És így most már a szolgáltatóm fogja a rendőrséggel felvenni a kapcsolatot ez esetben. :D

Minden kedves olvasónak nagy köszönet, hogy pont születésnapomon volt rám a legjobban kiváncsi.

Szóval klubot váltottam!
B hívott fel, hogy boldogot kívánjon, bár neki is akkor sikerült, mikor épp tele volt a kezem táskával, kistáskával, gyerekkézzel és troli kapaszkodójával. Sebaj, gyereket beadtam, megálló felé mentemben felhívtam. Hihetetlenül jól esett, na!
Mikor hazaértem, csendes magányomban sikerült azért fél órát bőgnöm és önsajnálatba belecsúsznom. Aztán elmúlt... a könnyes rész!
Emailjeimet megtekintve megdöbbenve konstatáltam, hogy mennyi embernek jutottam eszébe. (ja, meg az iwiw szülinapi értesítő programjának is köszönhetően) Mikor mkinek megköszöntem, hogy milyen kedves volt, nekem is jobb hangulatom lett. (hiába na, jól esett!)
Kaptam sms-t Madmartigentől is, amin csak veszettül röhögni bírtam.
Aznap csak egyetlen embertől - na jó kettőtől, de utóbbitól minden nem várható el - vártam nagyon a köszöntést, de tőle semmi! Largótól! (Másnap kaptam tőle képeslapot, megbocsájtva neki minden!)
Óviban gyerekre várva megint sikerült bőgést eladnom. Most épp azon akadtam ki, hogy az egyik kismamának álcázott anyuka beáll az ajtóba és onnan se ki- se be! Ott beszélget ám mkivel, engem nem enged be, így a gyereknek sem tudok szólni, amikor végre sikerült észrevettetnem magamat, akkor a kőc nem hajlandó kijönni! Ezen csöppet elkenődtem, mondván azért szeretnék mielőbb hazaérni, mert még készülnöm is kéne. De nem! Így csendesen leültem és bőgtem! Ja, és nagyon utáltam az anyukát, mert neki lesz ketteskéje, nekem meg csak marad a gondolat és vágy.
Vhogy hazaértünk, otthon nekiálltam készülni, arcot is festettem :P, persze ezért el is késtem. A és M már ott borozgattak a téren, oda vártak engem is, végül 3/4 7-re be is estem. (bkv már megint nem  tudott arról, hogy fontos dolgom lenne)
A gyorsan a kezembe nyomta az ajándékomat, amiből igazi kincs került elő. Törkölypálesz!!!! Bezony! Kaptam csokit is, meg marcipánt is, meg mécseseket, ja és egy képtartót. (utóbbin erősen gondolkodtam, hogy miért pont ezt, de "szuvernyiku nyihuhu, nye kukucsku protku" alapra helyezkedtem)
Előtérben kisebb hülyeséget adtam elő, mert pótszékre szerettem volna M-et beültetni (nem büntetésből), de olyan nem létezett, és tök létemre nem kérdeztem meg tőle, hogy rendesen áron is beülne-e?
Bementünk és igen megdöbbentünk, hogy alig félház volt. Oké, nem egy "slágergyanús" darab, de akkor is! Jóóóóók, sőt nagyon jóóóóóóóók!
Első felvonáshoz csak annyit mondtam A-nak, hogy kispárnát készítse be. Ezen csak vigyorgott. Persze én erősen morogtam magamban, hogy na, itt a rongy is, de inkább a többiek játékára koncentráltam. Igyekeztem jó hangulatba kerülni, de hüje agyam megmakacsolta magát és még önsajnálatban dagonyázott. (kezdem ilyenkor unni az agyam makacskodását) Mivel az első felvonásnak vége volt, amitől igen megdöbbent A, mondván, hogy másfél órásra számított, válaszom asszem annyi volt, hogy ez nem az a mese! Kimentünk az épület elé. Ott sikerült megint egy hisztit előadnom. (ha nem Ő, akkor én hisztizek, kőkemény munkamegosztás!) Idővel lenyugodtam és bevonultunk, és vigyorogva vártuk a második részt.
Oszt lett még nagyobb vigyorodás! Mert + játékot is kaptunk. Pl: drága ember felkarral leemelte az ablaktáblát a nagy udvarlásban, aztán a kenyeret szeletelés címszó alatt feltrancsírozta. :D
Vadvigyor közben hagytuk el a színházat, mint mindig most elsők között. Aztán átvonultunk a tér túloldalára hagyományt ülni. Lett is ám nagyon hagyományozás!
Gesztenyés pálesz?! Hm!
Fizetés után, már mint a téren A-től visszaszereztem a zacskónyi kincsemet, majd irány haza.

Hazafelé menet, troliról leszállunk. Makka kéri vegyem fel.
- Ennyire elfáradtál a trolin az ücsörgésben?
- De kapaszkodtam!

A napom nagyrésze arra ment el, hogy bebiztosítsam magunknak a pótszéket. (Ennyire hülyék is csak mi lehetünk, de legalább nem vagyunk unalmasak! ;) )
A megígért fél 7 helyett, 3/4 7-re értem oda, mikor bementem az előtérbe annyian voltak, hogy az állóhelyeket is már át kellett adni. A jegypénztáros szépen rendet tett közöttünk, így szépen apadt a tömeg. Közben megérkezett A is, aki mögém állt, és amíg én társaslényként próbáltam beállítani magamat, addig mögöttem alig hallható örömsikolyt sikerült kicsikarnia magából. Ja, mert érkezésekor a kezébe nyomtam egy zacskó KINCSET! Névszerint: pillangós pénztárca (Makka is fente rá a fogát, de neki már annyi van), kis üveg behütött pezsgő (elvégre január születésnapja volt, illően meg kellett ünnepelni, itt volt már az ideje), és házi szalonna (vidéki lánynak kell a szájfény). Utóbbinak volt a legnagyobb sikere!!!!!
No, jegypénztáros profizmusáról annyit, hogy a főiskolásokat és magánszemélyeket felzavarta az erkélyre, így mi megkaptuk a földszintet. (hiába, csókos lettem)
A vasárnapi ruhatáros néni ma már nem ismert meg, így hiába adtam elő megint, hogy mi mindig itt adjuk le a kabátunkat, most nem hatotta meg. Sebaj!
Felmentünk és adtuk oda a jegyünket, mondta a függönyálló kishölgy, hogy várnunk kell, mert a nézőtéri felügyelő épp rendezkedik. Így csendesen leültünk az üres pamlagra. Már helyezkedtünk, hogy nekünk itt tök jó lesz, és itt még ehetünk is a szalonnából az előadás alatt, mikor a felügyelő megjelent, hogy menjünk utána. Mikor bementünk, odaszólt a kishölgynek, hogy mi állandó lakcímen vagyunk már, érdemes megjegyezni a képünket. Próbáltam vmi mondatot elmondani, hogy mi bárhol elülünk, ha kell futómintás tapétaként is hajlandók vagyunk magunkat álcázni, a kishölgy láthatóan teljesen hülyének nézett minket. A felügyelő gyorsan lepasszolt minket az egyik ültető lánynak, és megkaptuk a helyünket, persze mindjárt alkudoztam, hogy nem lehet-e előrébb ülni, már csak a lehulló szaloncukor miatt is, kategorikusan kijelentette, hogy nem. A mondta, hogy jó nekünk itt is. Igenis kapitány!
Így ácsorogtunk, aztán sikerült forgalmi akadályt képeznünk, végül átmentünk tömegfikázóba! Sikerült a tevékenységemhez külsőseket is találnom, de nem hosszú időre. Végül felügyelő ránkszólt, hogy üljünk már le, mert nem tudja, hogy hány szék kell még. No és itt meglepődtünk, de nagyon! Hihetetlen ingatag székeket sikerült kifognunk! Egyszerűen nem mertünk mozogni!
Kezdtük szóvá tenni, hogy nem azért ülünk a pótszéken, mert nincs más dolgunk, és ideje lenne már kezdeni, senkit sem hatott meg! Ja, volt egy későn jövő párocska, ahol anyát sikerült lazán lealáznunk... már úgy magunk között! Szépen megvitattuk, hogy karácsonyi ajándéknak kaphatta a szilikondekoltázsát, mert húsvétra ilyen nem jár.
Mialatt a dobpergés tartott, A-nak csak annyit mondtam, hogy nem megijedni! Szöszkén feltette a kérdést: Miért? Majd meglátta a kiugró Ideált. Aki hozta a formáját és helyből felénk nézett. Majd nagyon sok szöveget felénk mondott. Az egyik kiszólásánál vad vigyorgásunk közben egymásra néztünk A-val. Na!
Ahogy haladt előre a darab, hogy lett egyre kevesebb a kinézés. Oké, egynél megijedtem, mert épp ivott, mikor kinézett, nekem úgy tűnt vesébelátó nézéssel. Ezután vhogy nem volt lelkes.
Ellenben - amennyire a szék kilengése engedte - átmentem szépen sajtkukacba, és igyekeztem szépen mutatni a széken. (több-kevesebb sikerrel ezt ügyes kiviteleztem)
A szaloncukros résznél vhogy felénk több szaloncukor repült, mint a másik oldalra, az erkély jobb oldala pl. egyáltalán nem kapott.
A fináléban mikor leghátul volt, megkaptam a "púp vagy a hátamon" részt, vhogy legörbült a szám.
Tapsnál már igen mord fejjel nézett felénk.
Megint rekordot döntöttem kabátszerzésben, majd kimentünk ácsorogni. (talán úgy jobban telik az idő) Közben felvetettem, hogy tán kéne pohár a pezsgőhöz. Ezért körbenéztem, és a földön találtam egy összelapított műanyagpoharat. Aztán meg jött Ideál is, így átmentünk önképző színjátszó körbe, és épp egy bárgyú békás polót kritizáltunk, mikor A visszanézett és meglepve konstatálta, hogy Ideál eltűnt. Vigyorogva közöltem, hogy akkor a kisboltba ment. Így röpke hezitálás után mi is elindultunk, hátha lesz pohár.
Említett hely előtt megálltunk, mert A még a tüdőgondozói program keretén belül szívta a cigijét. Addig, nem birván magammal ki-bemászkáltam a boltba, ahol a bejárattal szemben egy kávéautomata volt felállítva. Közben persze azt is lestem félve, hogy Ideál mikor fog felbukkani. Alig 3 méternyire ott állt és nagyon válogatott. A végre végzett, így beléptünk a boltba és adva a hülyét, próbáltunk 2, azaz két darab poharat fellelni. Egyre rosszabb poénokkal próbáltam leplezni a zavartságomat, szemem sarkából néha odalesve, hogy Ideál mit csinál. Eltűnt! Ja, nem! Csak leguggolt. Végül A volt a bátrabb, és arrafelé is körülnézett, ahol Ideál tartozkodott, ő el is mert menni mellette, nekem ez már ment. (mondtam, hogy gyáva vagyok)
Végül a pénztáros lányka könyörült meg rajtunk és adott két poharat, kemény 30 pízért. Kivonultunk, és A teljesen megrökönyödött rajtam, hogy ott szeretném kibontatni az üveget. Finoman elterelt a kijárat elől és egy sövény elé beálltunk, finoman körbelesve, hogy nincs-e véletlenül felettünk egy köztéri leselkedő kamera. A hallatlan profizmusról tett tanubizonyságot, mert lazán megoldotta, hogy miként nem lehet minket gyanúba keverni, hogy alkoholizálunk nyílt téren. Végre ihattunk, és közben beszélgettünk. Egyszer csak jön Ideál, és mikor rám nézett igen ijedt szemmel tette ezt. (Nekem meg semmi sem jutott eszembe, max. a nagyfokú zavar) Csak utána fordulni tudtam, azt is fáziskésésben.
Finoman kikerült egy a sövénybe épp vizelő hajléktalant, majd szépen továbbment kocsi felé. Még nagyobb késéssel elindultam utána, majd zavarba jöttem, mert most tudatosult, hogy a hajléktalan mit is művel, így inkább az úttesten mentem tovább (ez egy hülye hobbim, vhogy ott jobban elférek), A is megrökönyödött ám, mert ő inkább a járdán követett. Aztán sarkon inkább úgy döntöttem, hogy irány a körút.
Kint a körúton a metró felé menet találkoztunk a hajléktalannal. Beszólt: - Szégyentelenek! Először egymásra néztünk és közöltem, hogy ez nekünk szólt. Majd felvetettem, hogy tán irigykedik, hogy nem kapott a pezsgőből. Lépcsőnél elváltunk, nekem még fejszellőztetés volt soron.

Megint vasárnap, megint program. És kivételesen nem kell sietve kapkodnom. Na jó, a buszmegállóban azért elfog a frász, hogy késésben vagyok, aztán rájövök, hogy még sem.
Astoriánál leszállás, aztán begyaloglás kocsivadászat céljából. Megtalálom! És amíg csodálom a járművet, majdnem seggre ültem! Mert pont a kocsi előtt vki elejtett egy sárga, leeresztett lufit! Vigyorogva kárfelmérést végeztem (megállapítottam, hogy egy derékmasszázs most ennyire jóóó lenne), aztán lábam elé figyelve haladtam befelé. Jegypénztárban megkérdeztem, hogy egyfelvonásos rémoperára van-e jegy, mondták nincs! Király! Akkor pótszékelünk! (Szerintem a környékemen lévők teljesen hülyének néztek)
Oldalra nézek, erre Szöszke Nagyi köszön rám! Vigyorgok, mint a tavi tök, aztán elkéri a telefonomat, mert az övé otthon maradt. Tárcsáz, nem jó a szám. Újra tárcsáz, már jó! (később megnéztem, hogy mit sikerült beütnie, khm, nos.... 14 számjegyű telefonszámot persze, hogy nem akar felismerni a dög!)
Bemegyünk, a ruhatáros néni nagyon kedves lesz még velem is, majd beszélgetni kezdenek Szöszke Nagyival. Sikerül beleszólnom a társalgásba, aztán már menni kell befelé.
Ültető srác, most függönyálló, mindjárt neki is szegezem a kérdést, hogy az operának mikor van vége? Megrökönyödve vigyorogni kezd!
Beültem a helyemre, nézelődtem, közben azon filoztam, hogy kulcszörgetés, egyéb kiszürödő hang lesz-e? Volt ám minden! ;) De főleg mászkálás.
Kezdésnél Vidékre Igazoltra koncentráltam, közben persze vártam ám Ideál kilesését is. Meg se lepődtem, hogy helyből odanéz és nem keresgél.
Nem tudom mi volt vele, de nagyon ott tette magát! Igaz, most a többieket is sikerült vhogy más szemmel néznem, így szinte állandóan vigyorogni támadt kedvem. Hol egy mimikáért, hogy csak a sminken, hol egy mozdulatért. Hogy a beszólásokról már ne is beszéljek!
Tapsnál volt egy kis tétovaság, hogy ki menjen először meghajolni, ebből nagy vigyor támadt. Meg volt a szokásos kézcsók is. Aztán kaptam egy meghajlást! (azóta sem tudok napi rendre térni felette, na!)
Szünetben sikerült elsőnek bejutnom a mosdóba, ki is használtam, hogy a tükrösbe mehettem.
Mikor visszamentem, a lépcső tetején Szöszke Nagyival találkoztam, aki épp azon gondolkodott, hogy hol is igazítson a sminkjén. Annyit bírtam csak kinyögni, hogy a mosdó mostanra ostromlott terület lett, így oda lehetetlenség bejutni. Talán a tükört némi közelharccal el lehet érni. Erre inkább velem beszélgetett. (így én se maradtam egyedül és nem csináltam semmi hülyeséget) Ideál került kibeszélésre, igen korai életkorától kezdve egészen az előző munkahelyéről történt kilépésig minden. Aztán persze más is szóba került, végül az egyik túlbuzgó ültető lányka vetett végett a csevegésnek, hogy másszunk a helyünkre. Jó kislányok lévén indultunk is.... és még várnunk kellett, hogy a tömeg megérkezzen. (ennyi idő alatt még sok mindent el lehetett volna még mesélni, nekem meg forráskritikával élnem)
Második felvonás, na az egyszerűen csúcs volt! Néha tényleg csak a szövegre figyelve vigyorogtam, néha meg a mozdulatokon. Mondjuk volt, ami nekem már túl sok volt a jóból, de ez az én hibám.
A nagymonológnál viszont volt egy-két törés! (Vhogy az volt az érzésem, hogy mindig akkor volt nyelvbotlás, mikor Ideál rámnézett, a végén már azon gondolkodtam, hogy inkább kimegyek)
Miután Ideál kiment, annyit hallottam, hogy vki nagyot dobbantva a takarásban arra jön, amerre ülök. Szerintem már megint túlképzeltem vmit!
Tapsnál azt vettem észre, hogy volt helyváltoztatás rendesen, így még ezt is figyeltem. Nem unatkoztam. ;)
No és most jön, hogy miért is van a cím!
Gyors kabátszerzés, aztán irány, amerről jöttem. Hm, sehol senki. Naaaa! Ácsorgok tovább, egyszercsak Szöszke Nagyi jön, és mögötte nem sokkal Ideál. (úgy szép az élet, ha zajlik!) No most mi lesz? Nagyi leáll velem beszélgetni, vagy megy a dolgára, és Ideál? Ácsorgok tovább, vagyis inkább össze-vissza lépkedek kínomban, mire Nagyi inkább elment előttem, vagy úgy téve, hogy nem vett észre, vagy valóban nem vett észre. Ideál meg eltűnt! Ja, elment a kisboltba. Nekem meg maradt a várakozás. Így vártam. Vártam. Vártam. Még mindig vártam. Már azon gondolkodtam, hogy 3 másodpercet adok még, aztán irány haza!, mikor előbukkant Ideál a másik sarkon. És néz felém. Próbáltam mosolyogni, de szerintem ennyire nem ász, hogy messziről kiszúrja. Kettőnk között a kocsi, én várok a csodára. (nem nekem jutott ma sem!) Ideál meg gyorsan kocsiba bepakolta a cuccost és magát, majd kihajtott úgy, ne előttem kelljen elmennie!
És itt nálam elmentek otthonról! Fordultomban beintettem. (tényleg öntudatlan mozdulat volt) Aztán nagy búsan indultam haza. Mikor kiértem a krt-ra, akkor láttam, hogy jön. És nem megfogta a pont mellettem lévő lámpa?
Nagy durcában inkább elfordítottam a fejemet, mondván: úgyse lát ilyenkor semmit, csak az utat, akkor meg minek bármit is tenni?

Megyünk át az úttesten a könyvtár felé. Macskaköves az út. Makka megállapítása az úttestre:
- Anya, nézd, szétszórodtak a kövek!