Állatkert az életemben.... zsiráf nélkül

Megint vasárnap, megint program. És kivételesen nem kell sietve kapkodnom. Na jó, a buszmegállóban azért elfog a frász, hogy késésben vagyok, aztán rájövök, hogy még sem.
Astoriánál leszállás, aztán begyaloglás kocsivadászat céljából. Megtalálom! És amíg csodálom a járművet, majdnem seggre ültem! Mert pont a kocsi előtt vki elejtett egy sárga, leeresztett lufit! Vigyorogva kárfelmérést végeztem (megállapítottam, hogy egy derékmasszázs most ennyire jóóó lenne), aztán lábam elé figyelve haladtam befelé. Jegypénztárban megkérdeztem, hogy egyfelvonásos rémoperára van-e jegy, mondták nincs! Király! Akkor pótszékelünk! (Szerintem a környékemen lévők teljesen hülyének néztek)
Oldalra nézek, erre Szöszke Nagyi köszön rám! Vigyorgok, mint a tavi tök, aztán elkéri a telefonomat, mert az övé otthon maradt. Tárcsáz, nem jó a szám. Újra tárcsáz, már jó! (később megnéztem, hogy mit sikerült beütnie, khm, nos.... 14 számjegyű telefonszámot persze, hogy nem akar felismerni a dög!)
Bemegyünk, a ruhatáros néni nagyon kedves lesz még velem is, majd beszélgetni kezdenek Szöszke Nagyival. Sikerül beleszólnom a társalgásba, aztán már menni kell befelé.
Ültető srác, most függönyálló, mindjárt neki is szegezem a kérdést, hogy az operának mikor van vége? Megrökönyödve vigyorogni kezd!
Beültem a helyemre, nézelődtem, közben azon filoztam, hogy kulcszörgetés, egyéb kiszürödő hang lesz-e? Volt ám minden! ;) De főleg mászkálás.
Kezdésnél Vidékre Igazoltra koncentráltam, közben persze vártam ám Ideál kilesését is. Meg se lepődtem, hogy helyből odanéz és nem keresgél.
Nem tudom mi volt vele, de nagyon ott tette magát! Igaz, most a többieket is sikerült vhogy más szemmel néznem, így szinte állandóan vigyorogni támadt kedvem. Hol egy mimikáért, hogy csak a sminken, hol egy mozdulatért. Hogy a beszólásokról már ne is beszéljek!
Tapsnál volt egy kis tétovaság, hogy ki menjen először meghajolni, ebből nagy vigyor támadt. Meg volt a szokásos kézcsók is. Aztán kaptam egy meghajlást! (azóta sem tudok napi rendre térni felette, na!)
Szünetben sikerült elsőnek bejutnom a mosdóba, ki is használtam, hogy a tükrösbe mehettem.
Mikor visszamentem, a lépcső tetején Szöszke Nagyival találkoztam, aki épp azon gondolkodott, hogy hol is igazítson a sminkjén. Annyit bírtam csak kinyögni, hogy a mosdó mostanra ostromlott terület lett, így oda lehetetlenség bejutni. Talán a tükört némi közelharccal el lehet érni. Erre inkább velem beszélgetett. (így én se maradtam egyedül és nem csináltam semmi hülyeséget) Ideál került kibeszélésre, igen korai életkorától kezdve egészen az előző munkahelyéről történt kilépésig minden. Aztán persze más is szóba került, végül az egyik túlbuzgó ültető lányka vetett végett a csevegésnek, hogy másszunk a helyünkre. Jó kislányok lévén indultunk is.... és még várnunk kellett, hogy a tömeg megérkezzen. (ennyi idő alatt még sok mindent el lehetett volna még mesélni, nekem meg forráskritikával élnem)
Második felvonás, na az egyszerűen csúcs volt! Néha tényleg csak a szövegre figyelve vigyorogtam, néha meg a mozdulatokon. Mondjuk volt, ami nekem már túl sok volt a jóból, de ez az én hibám.
A nagymonológnál viszont volt egy-két törés! (Vhogy az volt az érzésem, hogy mindig akkor volt nyelvbotlás, mikor Ideál rámnézett, a végén már azon gondolkodtam, hogy inkább kimegyek)
Miután Ideál kiment, annyit hallottam, hogy vki nagyot dobbantva a takarásban arra jön, amerre ülök. Szerintem már megint túlképzeltem vmit!
Tapsnál azt vettem észre, hogy volt helyváltoztatás rendesen, így még ezt is figyeltem. Nem unatkoztam. ;)
No és most jön, hogy miért is van a cím!
Gyors kabátszerzés, aztán irány, amerről jöttem. Hm, sehol senki. Naaaa! Ácsorgok tovább, egyszercsak Szöszke Nagyi jön, és mögötte nem sokkal Ideál. (úgy szép az élet, ha zajlik!) No most mi lesz? Nagyi leáll velem beszélgetni, vagy megy a dolgára, és Ideál? Ácsorgok tovább, vagyis inkább össze-vissza lépkedek kínomban, mire Nagyi inkább elment előttem, vagy úgy téve, hogy nem vett észre, vagy valóban nem vett észre. Ideál meg eltűnt! Ja, elment a kisboltba. Nekem meg maradt a várakozás. Így vártam. Vártam. Vártam. Még mindig vártam. Már azon gondolkodtam, hogy 3 másodpercet adok még, aztán irány haza!, mikor előbukkant Ideál a másik sarkon. És néz felém. Próbáltam mosolyogni, de szerintem ennyire nem ász, hogy messziről kiszúrja. Kettőnk között a kocsi, én várok a csodára. (nem nekem jutott ma sem!) Ideál meg gyorsan kocsiba bepakolta a cuccost és magát, majd kihajtott úgy, ne előttem kelljen elmennie!
És itt nálam elmentek otthonról! Fordultomban beintettem. (tényleg öntudatlan mozdulat volt) Aztán nagy búsan indultam haza. Mikor kiértem a krt-ra, akkor láttam, hogy jön. És nem megfogta a pont mellettem lévő lámpa?
Nagy durcában inkább elfordítottam a fejemet, mondván: úgyse lát ilyenkor semmit, csak az utat, akkor meg minek bármit is tenni?