Állatkert az életemben.... zsiráf nélkül

A napom nagyrésze arra ment el, hogy bebiztosítsam magunknak a pótszéket. (Ennyire hülyék is csak mi lehetünk, de legalább nem vagyunk unalmasak! ;) )
A megígért fél 7 helyett, 3/4 7-re értem oda, mikor bementem az előtérbe annyian voltak, hogy az állóhelyeket is már át kellett adni. A jegypénztáros szépen rendet tett közöttünk, így szépen apadt a tömeg. Közben megérkezett A is, aki mögém állt, és amíg én társaslényként próbáltam beállítani magamat, addig mögöttem alig hallható örömsikolyt sikerült kicsikarnia magából. Ja, mert érkezésekor a kezébe nyomtam egy zacskó KINCSET! Névszerint: pillangós pénztárca (Makka is fente rá a fogát, de neki már annyi van), kis üveg behütött pezsgő (elvégre január születésnapja volt, illően meg kellett ünnepelni, itt volt már az ideje), és házi szalonna (vidéki lánynak kell a szájfény). Utóbbinak volt a legnagyobb sikere!!!!!
No, jegypénztáros profizmusáról annyit, hogy a főiskolásokat és magánszemélyeket felzavarta az erkélyre, így mi megkaptuk a földszintet. (hiába, csókos lettem)
A vasárnapi ruhatáros néni ma már nem ismert meg, így hiába adtam elő megint, hogy mi mindig itt adjuk le a kabátunkat, most nem hatotta meg. Sebaj!
Felmentünk és adtuk oda a jegyünket, mondta a függönyálló kishölgy, hogy várnunk kell, mert a nézőtéri felügyelő épp rendezkedik. Így csendesen leültünk az üres pamlagra. Már helyezkedtünk, hogy nekünk itt tök jó lesz, és itt még ehetünk is a szalonnából az előadás alatt, mikor a felügyelő megjelent, hogy menjünk utána. Mikor bementünk, odaszólt a kishölgynek, hogy mi állandó lakcímen vagyunk már, érdemes megjegyezni a képünket. Próbáltam vmi mondatot elmondani, hogy mi bárhol elülünk, ha kell futómintás tapétaként is hajlandók vagyunk magunkat álcázni, a kishölgy láthatóan teljesen hülyének nézett minket. A felügyelő gyorsan lepasszolt minket az egyik ültető lánynak, és megkaptuk a helyünket, persze mindjárt alkudoztam, hogy nem lehet-e előrébb ülni, már csak a lehulló szaloncukor miatt is, kategorikusan kijelentette, hogy nem. A mondta, hogy jó nekünk itt is. Igenis kapitány!
Így ácsorogtunk, aztán sikerült forgalmi akadályt képeznünk, végül átmentünk tömegfikázóba! Sikerült a tevékenységemhez külsőseket is találnom, de nem hosszú időre. Végül felügyelő ránkszólt, hogy üljünk már le, mert nem tudja, hogy hány szék kell még. No és itt meglepődtünk, de nagyon! Hihetetlen ingatag székeket sikerült kifognunk! Egyszerűen nem mertünk mozogni!
Kezdtük szóvá tenni, hogy nem azért ülünk a pótszéken, mert nincs más dolgunk, és ideje lenne már kezdeni, senkit sem hatott meg! Ja, volt egy későn jövő párocska, ahol anyát sikerült lazán lealáznunk... már úgy magunk között! Szépen megvitattuk, hogy karácsonyi ajándéknak kaphatta a szilikondekoltázsát, mert húsvétra ilyen nem jár.
Mialatt a dobpergés tartott, A-nak csak annyit mondtam, hogy nem megijedni! Szöszkén feltette a kérdést: Miért? Majd meglátta a kiugró Ideált. Aki hozta a formáját és helyből felénk nézett. Majd nagyon sok szöveget felénk mondott. Az egyik kiszólásánál vad vigyorgásunk közben egymásra néztünk A-val. Na!
Ahogy haladt előre a darab, hogy lett egyre kevesebb a kinézés. Oké, egynél megijedtem, mert épp ivott, mikor kinézett, nekem úgy tűnt vesébelátó nézéssel. Ezután vhogy nem volt lelkes.
Ellenben - amennyire a szék kilengése engedte - átmentem szépen sajtkukacba, és igyekeztem szépen mutatni a széken. (több-kevesebb sikerrel ezt ügyes kiviteleztem)
A szaloncukros résznél vhogy felénk több szaloncukor repült, mint a másik oldalra, az erkély jobb oldala pl. egyáltalán nem kapott.
A fináléban mikor leghátul volt, megkaptam a "púp vagy a hátamon" részt, vhogy legörbült a szám.
Tapsnál már igen mord fejjel nézett felénk.
Megint rekordot döntöttem kabátszerzésben, majd kimentünk ácsorogni. (talán úgy jobban telik az idő) Közben felvetettem, hogy tán kéne pohár a pezsgőhöz. Ezért körbenéztem, és a földön találtam egy összelapított műanyagpoharat. Aztán meg jött Ideál is, így átmentünk önképző színjátszó körbe, és épp egy bárgyú békás polót kritizáltunk, mikor A visszanézett és meglepve konstatálta, hogy Ideál eltűnt. Vigyorogva közöltem, hogy akkor a kisboltba ment. Így röpke hezitálás után mi is elindultunk, hátha lesz pohár.
Említett hely előtt megálltunk, mert A még a tüdőgondozói program keretén belül szívta a cigijét. Addig, nem birván magammal ki-bemászkáltam a boltba, ahol a bejárattal szemben egy kávéautomata volt felállítva. Közben persze azt is lestem félve, hogy Ideál mikor fog felbukkani. Alig 3 méternyire ott állt és nagyon válogatott. A végre végzett, így beléptünk a boltba és adva a hülyét, próbáltunk 2, azaz két darab poharat fellelni. Egyre rosszabb poénokkal próbáltam leplezni a zavartságomat, szemem sarkából néha odalesve, hogy Ideál mit csinál. Eltűnt! Ja, nem! Csak leguggolt. Végül A volt a bátrabb, és arrafelé is körülnézett, ahol Ideál tartozkodott, ő el is mert menni mellette, nekem ez már ment. (mondtam, hogy gyáva vagyok)
Végül a pénztáros lányka könyörült meg rajtunk és adott két poharat, kemény 30 pízért. Kivonultunk, és A teljesen megrökönyödött rajtam, hogy ott szeretném kibontatni az üveget. Finoman elterelt a kijárat elől és egy sövény elé beálltunk, finoman körbelesve, hogy nincs-e véletlenül felettünk egy köztéri leselkedő kamera. A hallatlan profizmusról tett tanubizonyságot, mert lazán megoldotta, hogy miként nem lehet minket gyanúba keverni, hogy alkoholizálunk nyílt téren. Végre ihattunk, és közben beszélgettünk. Egyszer csak jön Ideál, és mikor rám nézett igen ijedt szemmel tette ezt. (Nekem meg semmi sem jutott eszembe, max. a nagyfokú zavar) Csak utána fordulni tudtam, azt is fáziskésésben.
Finoman kikerült egy a sövénybe épp vizelő hajléktalant, majd szépen továbbment kocsi felé. Még nagyobb késéssel elindultam utána, majd zavarba jöttem, mert most tudatosult, hogy a hajléktalan mit is művel, így inkább az úttesten mentem tovább (ez egy hülye hobbim, vhogy ott jobban elférek), A is megrökönyödött ám, mert ő inkább a járdán követett. Aztán sarkon inkább úgy döntöttem, hogy irány a körút.
Kint a körúton a metró felé menet találkoztunk a hajléktalannal. Beszólt: - Szégyentelenek! Először egymásra néztünk és közöltem, hogy ez nekünk szólt. Majd felvetettem, hogy tán irigykedik, hogy nem kapott a pezsgőből. Lépcsőnél elváltunk, nekem még fejszellőztetés volt soron.