Szóval klubot váltottam!
B hívott fel, hogy boldogot kívánjon, bár neki is akkor sikerült, mikor épp tele volt a kezem táskával, kistáskával, gyerekkézzel és troli kapaszkodójával. Sebaj, gyereket beadtam, megálló felé mentemben felhívtam. Hihetetlenül jól esett, na!
Mikor hazaértem, csendes magányomban sikerült azért fél órát bőgnöm és önsajnálatba belecsúsznom. Aztán elmúlt... a könnyes rész!
Emailjeimet megtekintve megdöbbenve konstatáltam, hogy mennyi embernek jutottam eszébe. (ja, meg az iwiw szülinapi értesítő programjának is köszönhetően) Mikor mkinek megköszöntem, hogy milyen kedves volt, nekem is jobb hangulatom lett. (hiába na, jól esett!)
Kaptam sms-t Madmartigentől is, amin csak veszettül röhögni bírtam.
Aznap csak egyetlen embertől - na jó kettőtől, de utóbbitól minden nem várható el - vártam nagyon a köszöntést, de tőle semmi! Largótól! (Másnap kaptam tőle képeslapot, megbocsájtva neki minden!)
Óviban gyerekre várva megint sikerült bőgést eladnom. Most épp azon akadtam ki, hogy az egyik kismamának álcázott anyuka beáll az ajtóba és onnan se ki- se be! Ott beszélget ám mkivel, engem nem enged be, így a gyereknek sem tudok szólni, amikor végre sikerült észrevettetnem magamat, akkor a kőc nem hajlandó kijönni! Ezen csöppet elkenődtem, mondván azért szeretnék mielőbb hazaérni, mert még készülnöm is kéne. De nem! Így csendesen leültem és bőgtem! Ja, és nagyon utáltam az anyukát, mert neki lesz ketteskéje, nekem meg csak marad a gondolat és vágy.
Vhogy hazaértünk, otthon nekiálltam készülni, arcot is festettem :P, persze ezért el is késtem. A és M már ott borozgattak a téren, oda vártak engem is, végül 3/4 7-re be is estem. (bkv már megint nem tudott arról, hogy fontos dolgom lenne)
A gyorsan a kezembe nyomta az ajándékomat, amiből igazi kincs került elő. Törkölypálesz!!!! Bezony! Kaptam csokit is, meg marcipánt is, meg mécseseket, ja és egy képtartót. (utóbbin erősen gondolkodtam, hogy miért pont ezt, de "szuvernyiku nyihuhu, nye kukucsku protku" alapra helyezkedtem)
Előtérben kisebb hülyeséget adtam elő, mert pótszékre szerettem volna M-et beültetni (nem büntetésből), de olyan nem létezett, és tök létemre nem kérdeztem meg tőle, hogy rendesen áron is beülne-e?
Bementünk és igen megdöbbentünk, hogy alig félház volt. Oké, nem egy "slágergyanús" darab, de akkor is! Jóóóóók, sőt nagyon jóóóóóóóók!
Első felvonáshoz csak annyit mondtam A-nak, hogy kispárnát készítse be. Ezen csak vigyorgott. Persze én erősen morogtam magamban, hogy na, itt a rongy is, de inkább a többiek játékára koncentráltam. Igyekeztem jó hangulatba kerülni, de hüje agyam megmakacsolta magát és még önsajnálatban dagonyázott. (kezdem ilyenkor unni az agyam makacskodását) Mivel az első felvonásnak vége volt, amitől igen megdöbbent A, mondván, hogy másfél órásra számított, válaszom asszem annyi volt, hogy ez nem az a mese! Kimentünk az épület elé. Ott sikerült megint egy hisztit előadnom. (ha nem Ő, akkor én hisztizek, kőkemény munkamegosztás!) Idővel lenyugodtam és bevonultunk, és vigyorogva vártuk a második részt.
Oszt lett még nagyobb vigyorodás! Mert + játékot is kaptunk. Pl: drága ember felkarral leemelte az ablaktáblát a nagy udvarlásban, aztán a kenyeret szeletelés címszó alatt feltrancsírozta. :D
Vadvigyor közben hagytuk el a színházat, mint mindig most elsők között. Aztán átvonultunk a tér túloldalára hagyományt ülni. Lett is ám nagyon hagyományozás!
Gesztenyés pálesz?! Hm!
Fizetés után, már mint a téren A-től visszaszereztem a zacskónyi kincsemet, majd irány haza.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.