5-kor tali a Nyugatin, lányok már ott voltak. Ági meg is jegyezte, hogy kétszer kell rámnézni, hogy egyszer észre lehessen venni. (Jól esett)
Végre találtunk egy helyet: Zöld teknős barlangja
Találtunk helyet is - Nagy Vízben kaptunk helyet.
Kaptunk fini teákat: Sámán asszony teája (gyömbér ízű, nagyon fini), Apacs tea (fekete tea volt)
Tortácskák: almás-diós és sárgarépás-diós (utóbbi enyém volt, nagyon ott volt)
Barna cukor és tejszín
Beszélgettünk mindenről, a végére a gyerekekhez lyukadtunk ki, főleg Ági nyávogott a fiairól, kicsit olyan érzésem volt, mintha végre kiszabadult volna a mókuskerékből és vkiknek sikerült panaszkodnia egy jót, hogy milyen rossz nekik. (ja, új céges kocsi, ami Audi lesz, de otthon is egy jobb családi autó, szóval száját alapállásba rakhatja)
Hazafelé indultunk, Anikót hazakísértem, közben terepszemlét tartottam, hátha látok egy ismerős rendszámú kocsit. Sehol semmi.
Visszafelé indulva bambulok az útra, ahol egy ismerős rendszámú autó húz el mellettem. Telefonálok Anikónak, hogy na, trolival akarta, hogy menjek, oszt mégis csak gyalogolnom kellett, mert lám!
Siettem azért, hátha még látom egy kicsit, de nem sok reményt adtam neki.
Közeledem a sarokhoz, mikor látok egy ismerős fejet, sálat és az alak mögött a kocsit. Elindult a sarok felé, majd egy éles kanyar és át a zebrán. Ott rámnézett, hosszan, majd, hogy pofára ne essen (kárörvendően magamban vigyorogtam, hogy visszakapná a 14-i "majdnempofára esésemet"), előre nézett, majd elsétált előttem. Mondanom se kell, hogy a szokásos hátratett kézzel tette, megint az andalgós stílusban. GRRRR! Persze, pont akkor jön rá a mászkálhatnék, mikor nekem sietnem kell haza!
Kénytelen voltam játékrontó lenni, ő a kirakatokat nézte, én átmentem az utca túloldalára és mentem a villamosmegálló felé. Találtam egy könyvesboltot, ott nézegettem könyveket - tényleg érdekesek voltak - hátranéztem, de sehol senki. Akkor irány a kisutca, majd vissza abba az utcába, ahol hagytam, ott már nem volt senki, mentem egy saroknyit, majd most már tényleg el a villamosmegállóhoz.
A legdurvább, hogy egyszerűen nem merek lépni, mert úgy érzem, hogy találok rajta fogást.
Tényleg, mit kéne még tennem, hogy vmi legyen?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.