Állatkert az életemben.... zsiráf nélkül

Egész nap azon görcsöltem, hogy a gyomrom hogyan fogja bírni azt a másfél órás elfoglaltságot, amit magamnak már megígértem jó egy hónapja. Hááááát... nagyon nem akarta az igazat, pedig még diétáztam is, meg még a svédcseppet is bevetettem kétségbe esésembe. No mindegy!
Szokásos vad készülődés, és fejben számolás, hogy most nagyon kell kapkodnom, hogy beesek. Neccesen, de sikerült, de a jegyirodába úgy mentem, hogy ha még nem kezdödött el, akkor szeretnék még egy jegyet. Ügyelő mondta, hogy még éppen, de igyekezzem.
Kabátomat úgy adtam be, hogy utánam szóltak, hogy azért a kabátot adjam be, ha már szóltam, hogy szeretném igénybe venni a szolgáltatást. Nagy fék! Vissza, kabát bead! (szemem sarkából meg látom, hogy Ideál az üvegajtón túl és várja, hogy szünjön a járkálás. Még kint beszélget két lány, akkor még van idő egy gyors mosdóra. Kijövök, még mindig semmi változás. Ezért rohantam?
Helyemre mennék, de ülnek már ott. Mikor felmászom a helyemre, akkor a lányka odébbcsúszik a helyére, aztán továbbolvas. Oldalra nézve látom, hogy jött egy újabb adag néző, és végül Ideál. Helyremászik, aztán mindjárt kis is szúr. Mellettem ülő lányka gondolt egyet és gyorsan lemászott a jegyszedőkhöz, aztán beült a másik oldal első sorába. (Vhogy meg tudom érteni)
Amíg vártunk, hogy kezdödjön, hallgattam a mögöttem ülőket + néztem Ideált, aki, mint egy nagymacska nyújtózkodott, és nézelődött kifelé. Ja, és újabb mozdulatsort talált ki: minden nyújtozásnál a tenyerét is nyitogatta, így tűnt, mint vmi magán kódolású jelelés.
Aztán belecsapott a lecsóba. Most volt benne vmi vadság, vmi düh. Ja, és kevesebb sírás!
Viszont amilyen jól kezdtük a kinézéseket, a végére úgy fogyott el, talán az is közrejátszott, hogy a felénél elkalandoztam, mert a mellőlem elülő lányka az első sorban hihetetlen rajongással kevert vigyorgást adott elő (gondolom az is betett neki, hogy Ophélia részt megkapta). Így  néha a megrökönyödés és az attól való félelem, hogy Ideál előnyben részesíti ezt a fajta imádatot, sűrűn néztem arra felé. Mondanom se kell, ettől megborult nálam az előadás folyamata. Kaptam ám szép kinézéseket, de a végére, mint már írtam, elfogyott.
Előadás végén, gyorsan "meghalt", aztán csak tapsikolás, és mikor már 3x-ra rohant vissza, felállt a színpadra és a fény elment. Mi tapsikoltunk tovább, közben már ment a röhögcsélés, aztán fény vissza és Ő is elnevette magát. Mikor kifelé rohangált, mindig vmit kérdezett az ügyelőtől, aztán rohant vissza. (érdekes)
Mikor lemásztam a helyemről, akkor ment el előttem a "rajongó" lányka, igen lehajtott fejjel (egyébként erősen emlékeztetett egy ismerősre, aki Skóciába ment tanulni) köszönte meg, hogy előreengedtem.
Lerendeztem a kabátomat, aztán találkoztam két sorstárssal, és velük beszélgettem, közben nagyon azon gondolkodtam, hogy hogyan rázzam le magamról őket. Sikerült. Gyorsan hátramentem, aztán csak vártam, vártam, vártam. Már minden bolt kirakatát megnéztem, még mindig vártam, végül elővettem könnyed esti olvasmányomat, és olvasgattam, aztán 2x megnéztem, hogy még itt van-e a kocsija, utána visszamentem, aztán a végén már nem volt merszem az utcába visszamenni, így lakáshirdetéseket nézegettem, aztán akkor megjelent a sarkon! Talán két másodpercig rámnézett és én meglepetésemben semmit se tudtam csinálni, így ment azon az oldalon tovább, megelőzött két nőt és csak ment nagy komolyan előre. (Igen, mentem a másik oldalon vele párhuzamosan)
Sarkon, kicsit elfordult és úgy ment át a kocsijához, én is mentem át a másik oldalra, ő már addigra a csomagtartóba pakolt be, aztán beszállt, így elfordultam és mentem előre közben a házak homlokzatát néztem. Mellettem elment, de mivel nem nézett felém és semmi extra, hát hátraarc és mentem a metróhoz.

Akkor most megint sértödés lesz?